Bírtuk erővel, hittel és akarattal!

Két mérkőzés jutott hétfő estére az ERSTE Liga középszakaszának felsőházában. Az Acélbikák Brassóba látogattak, míg a mieink a középszakasz megnyerésére aspiráló FTC-Telekom csapatát fogadták. Az újvárosiak győzelem esetén feljebb zárkózhattak a zöld-fehér alakulatra, de az egy ponttal mögöttük álló brassóiak számára is hasonló volt a tét. A debreceni legénység számára is létkérdés volt a pontszerzés, mivel mindenképpen el akartak kerülni az ötödik helyről. A meccsnap reggelén már világosan látszott, hogy ehhez kisebb csodára lesz szükség; hiszen a mieink nem csupán Voklát és Sándor Flóriánt, hanem a vírusos fertőzéssel küszködő Hetényi Zoltánt is nélkülözni kényszerültek. Ez nyilván nem azt jelentette, hogy a srácok a feltett kézzel vonulnak majd az ütközetbe, éppen a győzni akarás és a harci tűz kínálhatott kiutat az együttes szorult helyzetéből.

Nagy lendülettel kezdtek a küzdő felek, a zöld-fehérek megpróbálták megfélemlíteni a mieinket, ám ez nem sikerült, az egyetemisták pár percen belül felvették a meccs ritmusát. Komoly küzdelem dúlt a mezőnyben, a Hetényi Zolit helyettesítő Gönczi Lajos is remekül szállt be a meccsbe. A 3. percben Izacky és Novotny kontrájának tapsolhatott a szép számú közönség, majd Kozma eresztett meg egy jó lövést, Arany azonban a helyén volt. 05.52-nél számunkra roppant balszerencsés góllal szerzett vezetést az FTC; a kapunk előterében felpattanó korong Izacky ütőjéről került a hálóba, a találatot Switzer-nek jegyezték be. 06.16-nál szép összjáték nyomán Filbrandt került helyzetbe és lapos lövéssel értékesítette Hári átadását. A 8. percben az ellenfél csatársora adogatott a védekező harmadunkban, a közeli befejezési kísérletet azonban Gönczi hárította. 09.23-nál Filbrandt tüzelt a kék vonalról, a korong beakadt, Arany nem sokat látott, takarták előle a kilátást. A következő percek is balszerencsésen alakultak; 12.39-nél egy megpattanó korong landolt a gólvonal közelében, az arra járó Tóth Adrián bekotorta, egyenlítettek a vendégek. 21 másodperccel később Karmeniemi éles szögből megküldött lövése is betalált, ezzel a zöldek átvették a vezetést, de igazából nem dolgoztak meg a góljaikért. 14.22-nél Hári kapott 2 percet bottal akasztásért, a mieink azonban önfeláldozó védekeztek és végül sikerült az FTC fórját kibekkelni. Az utolsó percben a zöld-fehérek veszélyeztettek, Hajós lövése oldalra pattant, de Németh Attila visszanyúlt és a hálóba pöccintette a pakkot. Az harmad végén két góllal mentek a vendégek, de a mieink megszorongatták a bajnokcsapatot.

A 2. játékrészben folytatódott a nagy iramú játék, a debreceni legénység egyre élesebb hokit produkált. A 24. percben Sarcia szabálytanul állított meg egy hazai akciót, emberfórba kerültünk. Néhány másodperccel utóbb Novotny verte be Filbrandt passzát, sikerült egy gólra visszazárkózni. 26.12-nél Karmeniemi akasztotta a kiugró Izacky-t, a játékvezetők büntetőlövést ítéltek. Debreceni részről Novotny állt oda a rávezetéshez, ám elvégezni nem tudta; a játékvezetők a Fradi padjánál folytatott eszmecsere végén kisbüntetésre módosították az ítéletet és Izacky-t is leküldték a jégről. A mezőnyben folyamatosan ment a brusztolás, a mieink is felvették a kesztyűt. A 10. percben Berta lépett ki egy lecsorgó pakkal, de a szólója sajnos kimaradt. A pályán egyre keményebb lett a küzdelem, a játékvezetők is szórták a kiállításokat. A 29. percben Sarcia ismét kiült, majd 34.55-nél is történt egy összecsapás Izacky, Pavuk és Roczanov közreműködésével. Izacky 2+2 percet, a két Fradista egyaránt két percet kapott, majd 38.04-nél Tóth Adriánt is kiszórták. Fél perccel a második harmad vége előtt két ordító helyzetünk maradt ki, az első lövés pár centivel ment mellé, a második a kapu fölé pattant. A 2. harmadban egy gól esett csupán, azt a mieink lőtték, ezzel sikerült egy gólra felzárkóznunk.

A 3. harmad elején a vendégek megpróbáltak nyomást gyakorolni a mieinkre, de csak helyzetekig jutottak el. 44.16-nál a nagy kedvvel hokizó Filbrandt eresztett el egy bombát a kék vonalról, a pakk utat talált a felső sarokba, a debreceni hátvéd pedig mesterhármast ért el! Nem sokáig tudtunk azonban örülni az egyenlítésnek, a következő ferencvárosi támadásnál volt kipattanó, Tóth Richárd belőtte, megint a vendégcsapatnál volt az előny. Tovább potyogtak a gólok, de ezután már legtöbbször a mieink voltak a főszereplők. 45.48-nál szemet gyönyörködtető támadást vezettek a debreceni srácok, Sági csalogatta ki Aranyt a kapujából, a keresztpasszát a túloldalon helyezkedő Essery vágta az üres kapuba. Tíz másodperccel utóbb Hajós foglalt helyet a büntetőpadon, a fórt pedig gyorsan gólra váltottuk; Sági szúrt bele ügyesen Izacky lövésébe. Ezután egy pár percig ismét sorjáztak a kiállítások; előbb Lérántot szórták ki, majd 47.49-nél Tóth Adrián Novotny-t szúrta ki magának, némi vitázás után mindketten a büntetőpadra kerültek. Hat másodperccel később Switzer is helyet foglalt a csapattársa mellett. 50.42-nél kavarodás támadt a DEAC kapuja előtt, a jegyzőkönyv szerint Tóth Richárd tuszkolta át a gólvonalon a pakkot. Egy perccel később Pulli gyömöszölte a palánkba Gaaskamp-ot, a szokásos módon azonban mindkettőjüket kiállították. Egy pillanatra sem szüneteltek az izgalmak; 52.49-nél 2 az 1-re kontráztak a mieink, Essery hátrahagyta a pakkot a mögötte érkező Kuleshov-nak, aki nagy gólt ragasztott az FTC hálójába. A zöld-fehérek megpróbáltak sebességet váltani, de kevés sikerrel; előbb Karmenieimi, majd Sági, illetve Pulli kapott 2 percet. 58.25-nél Fodor Szabolcs vezetőedző lehívta Aranyt a kapuból, így sem tudtak azonban kiegyenlíteni; 58.37-nél Hári talált be az üres kapuba. A vendégek kapusa már nem tért vissza a jégre, de a mezőnyjátékosok is hiába erőltették a gólszerzést. Az utolsó fél percben Gönczi kétszer is nagyszerűen hárított és ezzel vége volt az összecsapásnak.

Ahogyan haladt előre a mérkőzés, úgy váltak egyre erősebbé és magabiztosabbá a mieink, akik bírták a nyomást fizikai és mentális erővel, hittel és akarattal, így megérdemelten győzték le az ERSTE Liga tavalyi bajnokát, ezzel együtt azt a sok nehézséget is, amivel az utóbbi időben szembesülniük kellett. Hogy a mieink milyen eredménnyel zárják a középszakaszt a még a jövő zenéje, de ezt a nagy győzelmet már nem veheti el a srácoktól senki. A találkozó remek hírverés volt a sportágnak és egyben a debreceni jégkorongnak, amelyet az M4Sport jóvoltából sok ezren láthattak országszerte. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, a csapatnak és a stábnak a szép élményeket, akik látták a rangadót, azok sokáig nem fogják elfelejteni!

David Musial vezetőedző is mosolyogva nyilatkozott. „Elképesztően fordulatos találkozón vagyunk túl a mai napon. Nagyon örültem annak, hogy sikerült nyerni, különösen olyan körülmények között, amelyekben voltunk; négy hátvéddel játszottuk végig az egész mérkőzést és egy nagyon fiatal hálóőr állt a kapunkban. Nem tudnék egy pillanatot sem mondani, amikor azt éreztem, hogy ez a meccs meglesz, a 60 perc végig elképesztő volt, oda-vissza estek a gólok, de boldog vagyok, hogy a srácoknak 60 pernyi munkával győzni tudtak.”

DEAC – FTC-Telekom 8-6 (2-4, 1-0, 5-2)
Gólszerzők: Filbrandt(3), Novotny, Essery, Sági, Kuleshov és Hári, illetve Tóth R.(2), Switzer, Tóth A., Karmeniemi és Németh A.

=Müller Károly=