HÉTFŐN DUNÁBAN JÁTSZUNK RANGADÓT

Az ERSTE Liga negyedik és ötödik helyezettje – a DEAC és az Acélbikák – találkoznak egymással hétfőn este Dunaújvárosban. Az egyetemista csapat a 21 meccsen 40 pontot szerzett mostanáig, a hazaiak 20 mérkőzésen 38-at, tehát a vesztett pontok tekintetében kicsivel jobban állnak, mint a mieink. Az előjelek szerint ezen a meccsen mindenképpen nagy küzdelem, kiélezett presztízs-csata várható.

A hétfő esti összecsapásnak egyébként is megvan a maga pikantériája, kezdve a debreceni vezetőedző, David Musial személyével. A cseh mester köztudottan Dunából érkezett a cívis városba, ahol azóta is sikeresen építgeti a csapatát. Az első szezonja után Silló és Turcotte mellett Kovács Bronson és Vuorijarvi is Dunaújvárosba távozott, helyükre érkezett a két tapasztalt hátvéd, Léránt René és Mestyán István. A két gárda hasonló módon indította az új idényt, a komoly invesztícióval összerakott Acélbikák remekül kezdtek, ám a debreceni legénység is magabiztosan szerepelt a „kiscsapatok” ellen. A két együttes szeptember végén játszott először egymás ellen, a Dunaújvárosban rendezett összecsapást 4-1-re nyerte a hazai együttes, Turcotte és Vuorijarvi is gólt szereztek volt együttesükkel szemben. Az Acélbikák játékerő tekintetében egyértelműen a top-csapatok közé számítanak, a légiós kontingensük nagyon erős; a kapusrangsort vezető Garret Hughson mellett az első soruk jobbára harcedzett légiósokból áll, mint például Dansereau és Mazurek, a 2. sorban kapott helyet Baker és Turcotte, valamint a szlovák hátvéd, Lendák, és akkor még nem is említettünk olyan kiváló játékosokat, mint Azari Zsolt vagy Somogyi Balázs. A szakemberek egy része szerint az Acélbikák fő gondja, hogy a keretük „fejnehéz”, azaz ha a húzóembereknek nem megy a játék, a 3. és 4. soruk ritkán képes betölteni a mögöttük keletkező űrt. Az ellenfelek azonban eddig hiába reménykedtek ilyesmiben, az újvárosiak sikeresen meneteltek tovább. A legutóbbi meccsüket biztosan nyerték a Titánok ellen, előtte pedig nagyon megizzasztották az FTC-Telekomot és a Csíkszerdát. A debreceni legénység kétszer verte a GYHK-t, nem tudtak viszont győzni idegenben a Brassó ellen. Az egyetemisták több meghatározó játékosa (Sági, Vokla és Rutherford) is sérültlistán van, nagy kérdés, hogyan alakul az rehabilitációjuk és a szakvezetés mikor kockáztatja meg a harcba vetésüket.


fotó: Dunaújvárosi Acélbikák

Mindent összevetve szinte biztosra vehető, hogy a dunaújvárosi összecsapás igazi rangadó lesz, mely reményeink szerint a hoki számos szépségét is felvonultatja! A száraz tények oldaláról közelítve a hazai pálya előnye és a meghatározó debreceni játékosok hiánya inkább az Acélbikák felé billenti az esélyeket. A mieink azonban a hazai gárdához hasonlóan bizonyítani akarnak és mindent megtesznek azért, hogy meglepjék az ellenfelüket!

Dunaújvárosi Acélbikák – DEAC
2019.11.25. (hétfő) 18:00
Dunaújvárosi Jégcsarnok

=MK=

'.$category->name.''; }?>